Ez az elsőre sablonosnak tűnő kijelentés ma aktuálisabb, mint korábban bármikor. A legtöbb iparág nagyon gyorsan változik, a versenyképesség alapja pedig jelentős részben a képzett munkavállalók megléte. A gyorsan változó világban csak azok maradnak talpon, akik hajlandóak fejlődni. Ez a hozzáállás pedig megköveteli a munkavállalóktól, hogy naprakészen tartsák a szaktudásukat, a cégektől pedig azt, hogy biztosítsák a lehetőséget a fejlődésre a cégen belül.
A naprakészség és a fejlődni akarás tehát egy cég és a benne dolgozók közös érdeke is. Ma már tehát egyre kevésbé reális, hogy valaki szimplán egy egyetemi vagy főiskolai végzettséggel vagy szakmával hosszú távon is az élmezőnyben maradjon, épp ellenkezőleg: aki nem hajlandó magát fejleszteni, egyre inkább lemorzsolódik a munkaerőpiacon.
Az élethosszig tartó tanulás, önfejlesztés tehát nem csak lehetőség, hanem szinte kötelező feladat minden munkavállaló számára.